Hány évesek járnak swingerezni?

„Gondolkoztunk a férjemmel azon, hogy lemegyünk a swingerklubba, csak egy kicsit tartok tőle, hogy túl magas az átlagéletkor hozzánk képest, és kilógnánk a sorból.” –kaptam az olvasói levelet egy 22-25 éves budapesti pártól. 

Való igaz, a swingerhez szükség van egyfajta lelki-szellemi érettségre, ami a fiatalabb korosztályban ritkán van meg. Nem azt mondom, hogy esélytelen, de nem mindennapi. Először is, a swinger nem csak klubok látogatása (ezt már korábban említettem), sokkal inkább élet- és gondolkodásmód

Mindenekelőtt a birtokló szerelmet kell tudni elengedni, és a féltékenységet. Csak akkor tudjuk valóban jól érezni magunkat a klubban, vagy bármiféle swinger szituációban, ha tökéletesen megbízunk a párunkban – és rendben vagyunk önmagunkkal. A swinger élményeket akkor tudjuk megélni, ha nem csak testileg, de fejben is fel vagyunk készülve. 

Az átlag életkor egy klubban szerintem tervezhetetlen, minden alkalommal más és más, de még talán klubonként is változó. Nem voltam minden helyen, de ahol eddig igen,  ott a vendégek összetétele jellemző a klubra, egy irányba mutat. Nem szeretnék név szerint megemlíteni egy helyet sem, de van köztük exkluzívabb, és kevésbé elegáns, hogy is mondjam finoman, nevezzük hétköznapinak. Az utóbbiakat meglátogató újságírók tollából kerültek elő az évek során a swingert fájdalmasan egyoldalúan, taszító húspiacként jellemző cikkek. Amik bizonyos esetekben lehetnek jogosak, de a közösség egészére csak annyira jellemzőek, mint mondjuk  egy focicsapat szurkolói minden sportrajongóra vetítve. 

Igazán elsőosztályú klub sajnos még nincsen Magyarországon. Mégis van egyfajta szelekció helyenként, a klubok más-más profillal bírnak és a látogatóközösség egy-egy adott helyhez válik leginkább hűségessé. A kiemelkedőbb helyen alacsonyabb a szokványos életkor, ugyanakkor nagy szórás melletti átlagot kell értenünk alatta. Találkoztam már 27-28 éves fiatal lánnyal is , de az átlagos korosztályt 30-50 év közé helyezném leginkább összességében. 

A másik korral szervesen összefüggő kérdés szokott lenni a szépség és a testalkat. Hát igen, viszonylag kevés Barbie-Ken párost találunk a swingerklubban, de egy ember vonzereje sem egyenlő csupán a teste szépségével Ha ezzel kapcsolatban nem szeretnénk megelégedni a klubok spontaneitásával vagy speciális igényeink vannak akkor érdemes inkább privát partiban gondolkodni. Ezek ugyanis meghívásos alapon működnek, és a csoport, vagy a csoport által felhatalmazott személyek a csoportízlés szerint döntik el, hogy az adott személy vagy pár beleillik-e a társaságukba. Ez való igaz kicsit szubjektív és megkülönböztető, de ne felejtsük el, hogy ezek magánrendezvények, és mi sem hívnánk meg egy számunkra nem szimpatikus embert a saját bulinkba. 

„Körülötte a társaság egyre színesebb formát öltött. Nem volt mindenki szép vagy jóképű. Nem volt mindenki vékony, nem volt mindenki olyan mint amilyen egy könyvben megírtatott volna. Különbözőek voltak, talán ez volt az egyetlen hasonlóság. Illetve még egy nagyon fontos dolog. Elfogadták magukat, aminek a következtében sokkal boldogabbak voltak. Nem féltek maguktól, tudták miért vannak itt, és kik is ők valójában. Ismerték a saját testüket, de ami a legfontosabb tisztában voltak magukkal és vágyaikat büszkén vállalták fel. A legfeltűnőbb Cathy számára egy kifejezetten molett lány volt. Az arcáról sugárzott a magabiztosság és az élet szeretete. Felszabadult volt és nem kalóriákat számolgatott. A bárpult mellett állt és valami alkoholmentes koktélt ivott. Mosolygott, nevetett, kacagott. A férfiak körül állták, és kiemelt figyelemmel jutalmazták pozitív személyiségét. A kisugárzásával ejtette foglyul őket.”